Rádió B
Mélyen hiszek a zene lélekszépítő, regeneráló és kapcsolatteremtő hatalmában. Már kisgyermekként elvarázsoltak a rádióból kiszűrődő hangok és meggyőződésem, hogy a legtöbb ember őriz az emlékei között egy dalt, melyet ideális esetben az édesanyja dúdolt neki elalvás előtt. Ez a dal később idilli menedékké válik, amely a nyugalmat és a békét fogja jelenteni, ha eszébe jut és majdan a saját gyermekét is így fogja álomba ringatni. Ehhez képest az én első zenei élményem a megboldogult Petőfi rádió Kettőtől ötig című kívánságműsora volt, ugyanis az én anyám már nem énekelt, hanem a modern idők szavára hallgatva az Unitra típusú rádiósmagnónkat kapcsolta be nekem. Így élvezhettem kis országunk lakosságának kéréseit az operától kezdve a sanzonon át a magyar nótáig. Hálás vagyok neki, mert kiskamasz koromra mindennapjaim meghatározó része lett a rádió. A Kettőtől ötig továbbra is kötelező volt, mint ahogy vasárnap délutánonként a Poptarisznya is, ahol B. Tóth Laci bá bemutatta az újdonságokat. Ekkor kezdtem el gyűjteni a zenéket, kazettán, a legsilányabb minőségben, mégis örültem, hogy egy-egy műsor után fel tudtam idézni azt a bizonyos dalt, ami a nyugalmat jelenti. Legyen az Deep Purple, vagy akár Dr. Alban. Majd jöttek a kilencvenes évek és felfedeztem a helyi kereskedelmi adókat. Iskolába menet, tanulás után vagy tévénézés helyett a Non-stop rádiót, a Gagát és a T Rádiót választottam. Ekkor találtam rá az elektronikus zenére is, amikor elindultak késő esténként az első ilyen típusú műsorok. Ha pedig a légköri viszonyok jók voltak, be tudtam fogni a határon túlról a Rock FM-et és a Radio Nitra-t is. Boldog voltam.
1997 január elsején azonban valami megváltozott. A szilveszteri bódulatból ébredve nem találtam szeretett állomásaimat, mert rájuk telepedett egy Danubius nevű szörnyűség, majd februárban megadta a kegyelemdöfést a Sláger rádió. Mindkét adón a már akkorra is hülye unalomig játszott, jellegtelen popslágerek jelentették a műsor gerincét. Többé nem találtam a dalt, ami a régi idillt nyújtotta számomra. Szomorú voltam, bár nem sejtettem, hogy ez még csak a kezdet. Később mindenki ezekre az állomásokra hangolt és attól sem esett kétségbe senki, hogy Chertől a Believe című számot félóránként lejátsszák, vagy ha mondjuk a kívánságműsorban Led Zeppelint kértél és a TNT-től a Titkos üzenetet kaptad helyette. A csúcs a Sláger slágerek és a Best of Danubius-szerű válogatások voltak. A csatornák leggyakrabban játszott 10-12 zenéjét kivágták CD-re és nem rettentek meg attól sem, hogy kereskedelmi forgalomba hozzák azokat. A legsötétebb hallgatók szaladtak a boltba és aranylemezt csináltak mindkettőből. Értem én, hogy az emberek hajlamosak a nosztalgiázásra és szívesen idézik fel ifjúkoruk eseményeit e zenék által csak nem mindegy hogyan és mikor teszik ezt, ugyanis akárhová mennek mindenhol ezek a rádiók szólnak. Gonosz démonként lapulnak a fülükben és nem tudnak tőlük megszabadulni. Lehet, hogy a szupermarketben mosóport vásárolva jelenik meg lelki szemeiben régi szerelme vagy akkor jut eszébe jampikora Fenyő Miki hangja révén amikor a főnöke ordít rá. A sors úgy hozta, hogy Michael Jacksontól a Thriller szólt, amikor egy régi párkapcsolatom azt mondta, legyünk inkább csak barátok. Vajon akarok én erre emlékezni naponta háromszor?
Bár az is lehet, hogy rajtam kívül fel sem tűnik senkinek, hogy a rádióműsor címen sugárzott igencsak behatárolt zenei paletta átitatja a látens hallgató minden lépését. Nem tud, vagy az előbb említett kellemetlen élmények miatt nem akar odafigyelni rá és szimplán atmoszférának tekinti, mintha egy italhűtő, vagy egy légkondicionáló alapzaja lenne. Így azonban elvész az üzenet, melyet a zenék sugallni akarnak, bármennyire sablonosak és hatásvadászok is, mert hiszem, hogy még a Varga Viktor-féle Zöld az ég és kék a fű kezdetű csodálatos zenemű is akar mondani valamit, bár engem ki lehet űzni a világból vele.
A két adó tizenkét évig rombolta az ország ízlését, amikor végleg lehúzták a potmétereket. A rajongók forradalommal és öngyilkossággal fenyegetőztek, de csak addig, amíg meg nem tudták, hogy új rádiók indulnak, vagyis maradnak a régiek csak más lesz a nevük. Én már évek óta nem kapcsolom be tudatosan egyik állomást sem, mégis kényszerítenek rá, hogy hallgassam őket. A munkatársaim, az élelmiszerbolt, a nyilvános WC. Akaratom ellenére tudom mind az ötven szám szövegét, ami a repertoárjukon szerepel és keserűen röhögök magamban, amikor a műsorvezető egy Republic, vagy egy Ákos számot ritkán hallott, különleges zenei csemegeként konferál fel. Arról nem is beszélve, hogy az említett állomások sikereinek hatására a kis kereskedelmi rádiók többsége átvette a példaképek zenei anyagát és csak ezt játsszák a mai napig. Vagyis akármilyen frekvenciát állítok be, mindenhol ugyanazt hallom.
Régi, dédelgetett álmom egy saját rádió alapítása. Időközben a kép árnyalódott, viszont a tervemről még nem tettem le. Kiscsikó koromban természetesen underground elektronikát közvetítettem volna az éterbe, ma ezt már meghagyom a saját szórakoztatásomra. Az elképzelésem egy ennél sokkal barátságosabb állomás létrehozása. Az ötlet egyszerű és könnyen kivitelezhető, még akkor is, ha tudom, ma már PC-ről játsszák a zenéket. FORDÍTSUK MEG A LEMEZT! Minden maxinak van egy B oldala is, ahol szintén a hallgatók kedvencei énekelnek, csak mást. Senki nem akarja hallani, vajon mi lehet a KFT-Afrika másik oldalán, vagy Madonna-Like a virgin-jén? Csak én vágyom rá, hogy a Horváth Charlie-Jég dupla whiskyvel és a Tom Jones-Sex bomb kislemezt fordítsuk meg végre, mert az A oldaltól már kiütésem van? Először biztos furcsa lenne, hogy a Queen és a Nox is mást énekel, mint amit megszoktak tőlük, de egy idő után megszeretnék ezt is. Én pedig ülnék a stúdióban, fülessel a fejemen és lemezről lemezre azt a dalt keresném, ami gyermekként maga a végtelen harmónia volt és elhinném, hogy egyszer megtalálom.
