Jézuska esőkabátban
„Mi teszi különlegessé az ünnepet? A garnélarák? A ravioli? Vagy a trüffel?” – teszi fel a filozofikus kérdést a Penny Market karácsonyi reklámjában egy szimpatikus női hang. Mire a tévé előtt ülve, félálomban felfogom a kérdést, addigra vége is a spotnak. Odaballagok a hűtőhöz és töltök magamnak egy fél’ Hubertust. A hideg italtól magamhoz térek és szörfözni kezdek a csatornák között.
Kisvártatva megint elkapom az előző kisfilmet, immár képpel együtt. Közhelyesen eszményi világ tárul elém, ugyanis a tökéletes emberek partiját látom a képernyőn. Boldog, kisestélyis nők kapnak fel az asztalról egy szelet szalámit, vagy darabka sajtot. Csak úgy, magában, mert megtehetik. A kiegyensúlyozott, kardigános férfiak pedig borral a kezükben kvaterkáznak, ami bizonyára nagyon drága és finom. Mindenki gazdag, szép és gondtalanul fiatal. Ebből én arra következtetek, hogy ezeket a képeket valószínűleg nem a Penny Market céges karácsonyán vették fel, ugyanis azt egyáltalán nem így képzelem…
Ebben a buliban a Mennyből az angyal helyett, Mariah Carey lihegi buján az All I want for Christmas is you című karácsonyi plázahimnuszt. Magától értetődő, hogy az asztalon sem töltött káposzta és bejgli hever. A végtelen, hófehér abroszon, trendi tányérokon kis, színes izék vannak, amikről az átlagember azt se’ tudja, hogy kell őket megenni. El lehet képzelni, hogy egy komisz kiskölyök micsoda pusztítást tudna itt végezni… Mondjuk, ebben az univerzumban nincsenek gyerekek. Az öreg és csúnya embereket meg valószínűleg kipusztította egy vírus. Emlékeztet a kevésbé ismert, régi sci-fi-re, a Logan futására. Ebben az utópiában ugyanis a környezetszennyezést túlélő kiváltságosok egy búra alatt élnek, kifogástalan jólétben. Azonban a túlnépesedés miatt minden harmincévesnek meg kell halnia, hogy aztán újjászülethessen. Ironikus, nem?
Szerintem iszom még egy felest.
Most komolyan, szerinted mi teszi különlegessé az ünnepet? Mert nem a reklámban elhangzó marhaságok, az biztos. Én azt gondolom, a hóesés az, ami különlegessé tenné a karácsonyt. Persze, rávághatnád, hogy sokkal jobb lenne, ha mindenkinek lenne étel az asztalán és béke lenne a szívekben. Igaz, de ez egyszer légy önző kicsit. Nem lenne jó a meleg lakásból egy pohár forró teával a hóesést nézni? Szánkózni? Hóembert építeni? Na, ugye! Ehhez képest, ha kinézek az ablakon azt látom, hogy csepereg az eső és lehet vagy kilenc fok. Pluszban. Mint november elején. Ha nem szégyellném, elővenném az átmeneti kabátomat.
Emlékszel rá egyáltalán, mikor volt fehér a karácsony? Mert nekem fogalmam sincs. Rendszerint őszt, vagy tavaszt kapunk szenteste. Ennek ellenére a gyerekek őszinte örömmel éneklik, a Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapót, bár sok értelme nincs. Hisz december 6-án, szerintem az égvilágon senkinek nem jutott eszébe a havazás. Nekem úgy rémlik, hogy utoljára valamikor a kilencvenes évek elején esett Mikuláskor. Élénken él bennem az a nap, még ma is. Már kora délután szakadó hóesésben mentünk haza a suliból. Aznap kaptam kölcsön a Bonanza Banzai, Elmondatott című albumát műsoros kazettán. Nagyon menő volt! Igaz, ekkor még nem tudtam, hogy létezik egy Depeche Mode nevű banda is a világon. Évekkel később derült ki, hogy kísértetiesen hasonló, ám sokkal jobb zenét játszanak, mint a hazai imitátoraik, csak még Prügyig nem jutott el a hírük… Szóval, a Bonanza ordított a kétkazettás magnóból, miközben lázasan készülődtem az esti teadélutánra. Tudniillik évente egyszer, Télapó ünnepén az osztálytermünk exkluzív klubbá alakult, mely maga volt a tanárok nélküli lázadás. Patakban folyt a kóla, halomban állt a ropi és a lányok ilyenkor még azt is megengedték, hogy táncoljunk velük. Este kilenckor, mikor véget ért a buli, már vagy húsz centis volt a hóréteg. Önfeledten játszottunk, hógolyóztunk az utcai lámpák fényében. Fájdalmas belegondolni, hogy sem az élet, sem a természet nem lesz már olyan, mint 20-25 évvel ezelőtt.
Magamba öntök még két Hubit.
Például, ahhoz a tényhez anno egész könnyen hozzászoktattam magam, hogy a következő teljes napfogyatkozás csak 2081-ben lesz Magyarországon. Nem nagy ügy. Az előző sem tartott csak fél percig. Felmásztam a nyúlkaducs tetejére egy régi hegesztőszemüvegből kioperált lencsével és megnéztem a show-t. Az a hátra lévő, szűk hetven év elrepül, na de a karácsony milyen hó nélkül? Esőkabátban jön a Jézuska?
A múltkor is baromi hülyén éreztem magam, amikor a szikrázó napsütésben elmentem fenyőfát venni a két megállónyira lévő kereskedőhöz. Már a bejáratnál felfújt, három méter magas, szürreális Télapót elég volt megemésztenem. Hanem az a tény, hogy az árus december közepén egy szál pulóverben fogadott, a kezében párás üvegű ásványvízzel, sokkolóan hatott. Szerintem nem kell megmagyaráznom, hogy egy ideális világban, ennek a jelenetnek másképp kellett volna megtörténnie… Attól tartok, ahogy telnek az évek, ez egyre rosszabb lesz. Mindig meglepődve nézem azokat az amerikai filmeket, melyekben a szentestét a kertben ünneplik, szétgombolt ingben, húsokat sütögetve. Csak hát abban a kultúrkörben és klimatikus viszonyok között ez teljesen normális. Viszont itthon mit szólna a szomszéd, ha 24-én este nagy, családi szalonnasütést rendeznénk az udvaron? Egyelőre nem tudom megmondani, de harminc éven belül kiderül…
Én ezt a másfél decinyi Hubertust már nem rakom vissza a hűtőbe.
Nyilvánvaló, hogy a fekete karácsonyt csakis magunknak köszönhetjük. Hiszen ötszáz éve rombolunk magunk körül mindent, ami élő és természetes. A Földanya megelégelte és alapjaiban forgatja fel a modern ember legszentebb ünnepét. Tudod, szemet szemért. Ha nyáron nem dobtad volna bele a kiürült sörös dobozt a Balatonba, vagy ha a virágos mezőn nem égetted volna le, az ötven méter rézdrótról a műanyagot, akkor most szakadna a hó. Szerinted… Ez a vonat elment…
Attól tartok, kicsit berúgtam. Ennek ellenére kellemes, hófödte karácsonyt kívánok mindenkinek és sokkal boldogabb új évet, mint az idei volt!
