Megint karácsony
Ezt mondogatom napok óta nem túl pozitív felhanggal, de az ünnepi készülődésből fakadó, állítólagos mennyei boldogság csak nem akar úrrá lenni rajtam. A munkahelyen, az utcán, a buszon, mindenhol, mindenki ezt sóhajtozza: „Hú bazz’, má’ megint karácsony.”
Erre a közömbös hangulatra nyilvánvalóan rányomja bélyegét a kora márciust idéző időjárás is, bár a langyos 12 fok miatt még nem hallottam senkit panaszkodni, hisz az csak nem baj, ha a zsebünkben marad egy pár ezres a fűtésdíjból. Jövőre úgyis emelnek mindent.
Megint karácsony, de csak az eső esik szép csendesen és püföli a műanyagdobozból kivágott madáretetőt. Nekünk, hálátlan embereknek nem jár más december közepén csak a mocskos eső. Meggyőződésem, hogy Földanyánk így hálálja meg, amiért kivágjuk az erdőket, a gyárak kéményeinek füstjével szennyezzük a levegőt és eldobjuk a chipses zacskót. Ugye, milyen jó a fényfüzérrel betekert ablakból kinézni és bámulni a békésen szemerkélő esőt a járdán lévő pocsolyában? Az emberek átmeneti kabátban járnak az utcán és káromkodnak az esernyőjük alól, amiért a szél folyton ki akarja tépni a kezükből. Ha becsukod a szemed, valószínű nem ezt látod képzeleted karácsonyi képeslapján. A fantáziádban minden bizonnyal rengeteg hóval bevont fa és bokor van, esetleg egy templom, ahonnan az emberek beszélgetve sétálnak meleg otthonaikba. Egy kis faluban vagyunk, esetleg a Reszkessetek betörők valószínűtlenül amerikai utcáján. A zúzmarás ablakokból kiszűrődik a kandalló fénye és a már feldíszített fenyőfa sziluettje. Mindenki nyugodt, boldog és elégedett. Ja, és nagy pelyhekben hull a hó. Egyértelmű. Na, ezt a képet jól raktározd el az agyadban, mert maximum itt láthatod a képeslap karácsonyt az elkövetkező években. Hacsak jövőre el nem jön a világvége. Akkor úgyis minden elpusztul. Csodák történhetnek, hisz nagyszerű anyag a Fókuszban a kínai gyerekek öröme, amint hóembert építenek azon a területen, ahol vagy 100 éve nem hullt a pelyhes. Azért ez nem normális.
Megint karácsony és emlékszem, mennyire lelombozódtam pár éve, amikor láttam, hogy a köztéri díszkivilágítást az ünnepek után sem szerelték le, hanem ott marad egész évben, csak nem kapcsolják fel. Miért kell nekem még júliusban is nézni az oszlopra erősített porlepte, télapófej futófényt? Értem én, hogy ezeket a díszeket emberek rakják oda, akik nem dolgoznak ingyen és dupla költség minden évben újra felerősíteni a villanypóznákra, de a tisztelt döntéshozók vajon mit válaszolnának gyermekeik kérdésére, amikor a csemete egy nyári estén felnéz a villanyoszlopra: „Apu, miért van a villany mellett egy nagy szaloncukor?” Nem tudok megbarátkozni a látvánnyal és tudom, hülyeség, de ez a felnőttekből kiölt gyermeki fantázia emlékműve. Tragikus.
A pláza bezzeg hangos! Az emberek meg vannak őrülve és ingerülten szaladgálnak boltról boltra. Az egész olyan, mint valami idétlen, felbolydult méhkas. Nincs kedvem értelmetlen fejtegetésbe kezdeni arról, hogy megölik a vásárlással a karácsony szentségét, meg hogy nem az ajándék értéke a fontos, hanem az, hogy szeretettel adjuk. Lerágott csont. Amúgy is felesleges szócséplés lenne, ismerve azt a tényt, hogy a közeli hiperben már szeptember elején karácsonyi puszedlit árultak.
Meg aztán nem is értem, hogy miből vásárolnak. Persze, valakinek biztosan jól megy a szekér, de a többségnek meglehetősen gyenge éve lehetett gazdaságilag. Szerintem már arról is leszoktak, hogy hitelt vegyenek fel ajándékokra. Na, az van annyira abnormális, mint a kínai hóesés! Évekig ők voltak a karácsonyi ünnepkör félkegyelműi. Szájról-szájra terjedtek a városi legendák a banki kölcsönből vett plazmatévéről, luxusutazásról. Mind kis emberek nagy vágyai.
Állítólag válság van, úgyhogy a bankokat el kell felejteni hitelügyben. Így, ha csak egy kicsi hiányzik, látóterünkbe kerülnek az úgynevezett pénzügyi csoportok hirdetései, akik túlcsorduló szeretettel várják a kedves kuncsaftot. Azonban meggondolandó, hogy megéri-e tíz évig törleszteni a blue ray lejátszót úgy, hogy lehet két év múlva az összes a kukában lesz, mert felváltja valami egészen új technológia. Kíváncsi vagyok, 92-ben ki vett volna fel hitelt floppymeghajtóra?
Mindenesetre drága kedvesemet, ha az ünnep mámora még nem is babonázta meg, de a vásárlás istennőjének hipnotizáló tekintete transzba ejtette. Sőt, transzban tartja. Amúgy is, mindig van apropó egy új ruhára. Most éppen a céges bulira kellett okvetlenül valami kis izé és csomagolóanyag, igaz, ajándékok még nincsenek. Vasárnap délután volt, amikor normális ember a húsleves és a rántott hús után lefekszik bambulni a tévé elé. De nem aranyvasárnap! A bevásárlóközpontban emberfürtök csüngtek lefelé a mozgólépcsőkről, az egyébként elegáns butikokban hegyekbe dobálva álltak a földön a drága ruhák, a gyorséttermekben sajtburgert zabáltak eszelős tekintettel a zombik. Transzban voltak.
A kínok kínját éltem át, amikor a zsúfolt papírboltban ide-oda löktek a kedves vásárlók, majd húsz perces sorbaállás után a pénztáros közölte, hogy az egy-egy méter piros és sárga csomagolószalag ára 870 forint. Bumm! Ennyi pénzből adnának valami csodálatos, belga sörkülönlegességet is, amit szépen mondva hűtő hőmérsékletűre hűtenék, majd átadnám magam a folyékony gyönyörnek. Csak ez a fantáziálás mentett meg attól, hogy fel ne robbanjak. Ja, vásároltunk még három narancsot, meg két zacskó fahéjat is. Ruha is volt, persze. Aztán átutaztuk a várost és vettünk a Jászai Mari téren celofánt egy virágboltban. Nem, nem azért mert itt a legolcsóbb. Bár drága kedvesem úgy gondolta, viszont a 400 forint per ív már nála is kiverte a biztosítékot. Transzban volt.
Megint karácsony és szokás szerint most következne, hogy felesleges az örömteli készülődés drága idejét ajándékvásárlással tölteni, inkább készítsünk valamit saját kezűleg a szeretteinknek. Ez jól hangzik, csak az a bökkenő, hogy az átlagember lusta és fantáziátlan, meg amúgy is ezer dolga van anélkül is, hogy karácsony előtt megfesse a családot vászonra akvarellel. Sokkal jobb 24-én délelőtt őrült módjára beszaladni az első, hozzá legközelebbi áruházba és levenni a polcról az első fa alatt elképzelhető tárgyat. Én lennék a legboldogabb, ha az ünnepek előtt lenne annyi időm, hogy mondjuk pólót batikoljak, csak legyen ember, aki kimegy benne az utcára. A szándék a fontos, nemdebár?
Megint karácsony, csak globális vásárlási útmutatóra lenne szüksége az embereknek, amit leginkább a reklámokból kaphatnának meg, hisz egy társadalom fogyasztói magatartásáról legjobban a reklámok tájékoztatnak. Azonban idén egyszerűen nincs olyan televíziós hirdetés, melyre azt tudnám mondani, hogy évek múlva is emlékezni fogok rá és eszembe jut róla a 2011-es esztendő. Tavalyról még most is élénken él bennem az egyik mobilszolgáltató reklámja, miszerint a válság miatt a családfő szenteste is dolgozik és telefonon kíván kellemes ünnepeket a családjának. Most, a válság mélyülésével nem készülnek külön karácsonyi hirdetések, illetve az egy éves reklámokat ismétlik. Látszólag egyedül a távközlési piac termelt akkora profitot, hogy készíttetni tudjon külön karácsonyi spotot. Ez, viszont teljesen érdektelen és a maga műviességében sem mond el semmit a máról. Tökéletes fiatalok sétálnak a karácsonyi vásárban, tökéletes portékák és árusok között. Az évszak télnek tűnik, de látszik, nincs hideg. A meleg ruhák is csak azért vannak rajtuk, hogy divatosak legyenek. Még a leheletük sem látszik. Elkezdik rázni a kezükben lévő telefonjaikat, csengettyű-szerűen, majd csatlakozik hozzájuk az egész tökéletes vásári forgatag. Ennyi. Olyan, mintha egy flash mob lenne, csak a célközönség nem tudja, mi az. Itt el is bukott az egész.
Már tavaly is leírtam, hogy mindig is taszított ez a nagyon műanyag reklámvilág. Tudom, ideálok kellenek egy termék eladásához, melyet ha megveszel, kicsit te is hasonlatossá válsz a hibátlan reklámemberekhez. Mégis, nekem soha sem volt szimpatikus a dizájner díszekkel aggatott trendi karácsonyfa, az önfeledt, öltönyös mókázás az irodában és a műhóesés. Aztán veszik a kabátot és rázzák a telefont. Had csilingeljen. Valósághű, ugye? Miért nem szól végre a reklám rólunk, átlagemberekről? Ja, hogy nem vagyunk ideálok. És? Nekünk akarják eladni a terméket, nem a modellalkatú fiataloknak. Az a baj, hogy ez a tökéletes sterilitás a reklámok 90%-ában ott van. Emiatt taszítanak és válnak önmaguk paródiájává. Lehet, szociálisan érzékeny vagyok.
Azt gondoltam, ennél a hirdetésnél már nincs lejjebb idén, amikor megtaláltam a postaládámban az egyik elektronikai üzletlánc szórólapját, rajta hatalmas betűkkel: „A fa alatt dől el a karácsony!” Először is, ami eldől, az maga a fa, ha féloldalasan pakolják rá a szaloncukrot. Másrészt, üzleti alapú vállalkozás révén sem lenne szabad ennyire direkt módon népszerűsíteni a fogyasztást. Jó, azért vannak, tehát meglehetősen furcsán fest az előző mondat, de a rossz ajándék nem egyenlő a rossz karácsonnyal. Legalábbis remélem… Olyan ez, mint a hiper-szuper játék-autópálya hirdetése szombat délelőtt az RTL-en. Azt sugallják, ha nem veszed meg a gyereknek, mind a 30 darab kisautóval egyetemben, melyek természetesen külön kaphatók, akkor nem vagy teljes értékű szülő. Baromság, mi?
Megint karácsony és biztos, hogy rohanni fogunk mindkét ünnepnap. Anyósomékhoz, haza a szüleimhez. Apámtól megkapom, hogy még mindig egy szerencsétlen idióta vagyok, anyám meg alkoholistának hív, amiért apósommal megiszok egy pohár Jégert a viszontlátás örömére. Az utazásért fizetünk 16 ezer forintot. Kész haszon.
Megint karácsony és nem vágyom semmire, csak egy napra, amikor nem kell csinálni semmit. Csak fekszünk az ágyban, eszünk és bámuljuk a tévében az idióta műsort. Esetleg megnézzük a fára kötött madáretetőt, ahogy csepeg rá az eső. Ránk fér egy kis nyugalom. A lényeg, hogy nem vagyok egyedül.
Közhely. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok mindenkinek!
